3. „Séta. Társaság. Egészség.”
2018.12.18

Az idén harmadik alkalommal szerveztük meg „Séta. Társaság. Egészség.” elnevezésű mozgásprogramunkat. Legnagyobb örömünkre elkísért minket Helebrandt Máté, Nyíregyháza olimpikon gyaloglója és édesapja, Zoltán is. A sétát Ilyés Gábor helytörténész, az Amiről az utcák mesélnek című kötet szerzője vezette, aki ezúttal az evangélikus templomról és a tirpákságról mesélt a programra érkező nyugdíjasoknak, majd számba vették a Szent István utcai Krúdy-emlékjeleket. A sétanap résztvevőit a patikába visszaérve interaktív beszélgetésre invitálta Nagy Szabina, A Gyermekekért, a Fiatalokért és a Családokért Közhasznú Egyesület vezetője, akivel a demenciáról osztották meg gondolataikat és próbára tehették memóriájukat is egy játék során.

A programsorozat 2019-ben is folytatódik, terveink szerint minden hónapban útnak indulunk, hogy felkeressük a megyeszékhely ismert és kevésbe ismert köztéri alkotásait, épületeit, s közben mozogjunk, hiszen a betegségek megelőzéséhez, az egészség megőrzéséhez elengedhetetlen a sport, aminek legegyszerűbb formája a séta.

 

A sétanap alatt készült fényképeket a galériánkban tekinthetik meg!

Kiemelt partnerünk
MEDHUSA CERALBIN
4400 Nyíregyháza Hatzel tér 1.
Nyitva: 0-24 minden nap!
2018-2024 www.100evespatika.hu Minden jog fenntartva!
powered byForweb - Weboldal készítés