Kiütéses győzelem a legnagyobb rivális ellen!
2022.03.21

Sunshine-NYÍKSE - Békéscsabai KK 86-46 (20-7; 19-12; 26-13; 21-14)

 

Pénteken este játszotta az alapszakasz utolsó előtti bajnoki mérkőzését a SUNSHINE-NYÍKSE gárdája a legnagyobb rivális, a tabella második helyén lévő Békéscsabai KK ellen. Megtelt a Bánki iskola lelátója és a pálya körül is szép számmal foglaltak helyet, egy tűt sem lehetett leejteni annyian jöttek szurkolni a hazaiaknak. A vendégeknél két olyan új igazolás is volt aki februárban érkezett és nyílván a csapat feljutási esélyét kívánták erősíteni. Óriási lendülettel kezdtek a nyíregyházi fiúk. Az ellenfél két osztállyal magasabb szintű védekezéssel találkozott. Rendre rontották a támadásokat, melyekből Savic irányítása mellett elsősorban Asztalos és Gáspár szerzett látványos pontokat. Meg is lett az eredménye, hiszen a negyed 9. percébe érve már 19-2 volt az állás! Ekkor még kétszer szerencsésen betaláltak a vendégek, de az első etap így is 13 pontos előnyt hozott.

A folytatásban is hasonló volt a játék képe, a hazaiak aktívan védekeztek és gyors kontrákból szorgosan szerezték a pontokat. Az ellenfél kezdte elveszíteni a fejét. Nem tudtak mit kezdeni a kemény NYÍKSE védelemmel, sokat szabálytalankodtak és a három fős játékvezetői gárda ezt technikai hibával és a sportszerűtlen hibák befújásával büntette őket. Az ideges és a kemény védekezéstől már fáradó csabaiakat szépen lassan tovább őrölte a Nyíregyháza és a félidőre már 20 ponttal vezetett a csapat még úgy is, hogy Gáspár és Savic is pihenőre vonult egy kicsit. Igaz, ekkor Tóth betöréseivel harcolt ki sok büntetőt, melyeket értékesített is.

A második félidőt azzal a lendülettel folytatta a NYÍKSE, amivel az elsőt abbahagyta. Agresszív, de nem szabálytalan védekezéssel és Tóth és Gáspár gyors kontrapontjaival hamar 30-ra nőtt a különbség. Sőt a negyed végére a vendégek éppen csak átlépték a 30 dobott pontot, 65-32.

Az utolsó negyedben már a csapatkapitány Savic és a hazaiak legjobb centere Asztalos is pihent, sőt a mérkőzés legjobbja Gáspár is hamar pihenőt kapott, mégis Zajácz, Földesi, Bíró és center poszton Skorcov szorgosan tartotta az előnyt, sőt még növelték is azt, így a végére 40 pont lett a különbség, amivel megsemmisítő győzelmet aratott a NYÍKSE és az utolsó meccs előtt bebiztosította alapszakaszi első helyét.

 

Dobók Cserék
Savic 11/6 Bíró 5/3
Zajácz 10 Tóth 15 
Gáspár 21 Skorcov 6
Földesi 10 Vida -
Asztalos 11 Szilasi -

                                      

Következő hazai mérkőzés jövő héten, pénteken 19.00 órától az örök rivális DEAC II gárdája ellen. 

 

Kiemelt partnerünk
MEDHUSA CERALBIN
4400 Nyíregyháza Hatzel tér 1.
Nyitva: 0-24 minden nap!
2018-2023 www.100evespatika.hu Minden jog fenntartva!
powered byForweb - Weboldal készítés