Iskolatörténeti kiállítás az év első sétanapján
2022.04.26

 

Az időjárás is a mi pártunkra állt és verőfényes tavaszi napsütéssel ajándékozott meg minket az év első – de nem utolsó! – sétanapján. Több mint harmincan gyűltünk össze a Kossuth téren április 13-án, szerdán, és ahogy szoktunk, Ilyés Gábor helytörténész vezetésével, s ezúttal Helebrandt Máté olimpikon gyalogló kíséretében indultunk útnak. Úti célunk a tavaszi szünet miatt szokatlanul csöndes Jókai Mór Református Általános Iskola volt, látogatásunk apropóját pedig az intézmény alapításának 115. évfordulójára összeállított tárlat adta. 

 

Az iskolatörténeti kiállításon roll-upok, tablók, eredeti dokumentumok és használati tárgyak segítenek az elmúlt több mint egy évszázad megidézésében, a látottakat érdekességekkel, olykor megdöbbentő, máskor humoros történetekkel egészítette ki – a kiállítás létrehozásában oroszlánrészt vállaló pedagógus – Ilyés Gábor. 

 

Közel egy órát töltöttünk a két szinten berendezett tárlat megtekintésével, majd a kulturális program után a kis csapat még átsétált a Hova tűnt Sanyi? kávézóba, ahol egy frissítő limonádé elfogyasztása közben beszélgettünk a látottakról.

Kiemelt partnerünk
MEDHUSA CERALBIN
4400 Nyíregyháza Hatzel tér 1.
Nyitva: 0-24 minden nap!
2018-2024 www.100evespatika.hu Minden jog fenntartva!
powered byForweb - Weboldal készítés