Óriási érdeklődés közepette indult a férfi kosárlabda NBII rájátszásának igazi rangadója a Sunshine-NYÍKSE - Békéscsabai KK összecsapás. A két csapat a tabella első két helyén áll és ha a nyírségi gárda nyer, akkor biztos csoportgyőztes és várhatja a további mérkőzések eredményétől függetlenül a nyolcad döntőt.
A mérkőzés súlyát érezték a csabaiak is, mert tucatnyi szurkolóval érkeztek, dobbal és nagy hanggal. Csurig megtelt a Bánki Donát Műszaki Középiskola lelátója. A hazaiak szokásukhoz képest kemény védekezéssel és gyors támadásokkal indítottak, így a második percben már 8-0 volt az eredmény. Az első Békéscsabai kosár csak a 7. percben jött, ami tripla volt azonnal. 13-3. Ezután viszont kezdett magára találni a vendégcsapat és így egy 0-8 -as rohammal azonnal 5 pontra zárkóztak. Ezután viszont Tóth percei következtek és azonnal helyre állt a rend és a negyed vége 19-8. Megnyugtató kezdésnek tűnt.
A második etap már kiegyenlítettebb volt, a hazaiak kulcsjátékosai vészesen gyűjtögették a falultokat. De Földesi és Zajácz triplájával sikerült megint növelni a hazai előnyt, így a félidő utolsó Asztalos duplával már több, mint 20 pont lett a különbség, 40-19.
A szünetben mindkét csapat rendezte a sorait és nyilván egy ilyen különbség a kosárlabdában még simán ledolgozható. Tudták ezt a vendégek is és az ő kosarukkal indult a második félidő. Aztán viszont helyre állt a rend. Mintha a NYÍKSE azt mondta volna, itt tegyünk pontot a mérkőzésre. Hirtelen, 6 perc alatt 22-0 hazai roham, benne látványos Gáspár-Asztalos összjátékból dupla, Davis és Földesi tripla. Előszőr a harmincas, majd a 40-es különbség is meglett. Úgy, hogy az ellenfél egy pontot sem tudott dobni. Hihetetlen csapatvédekezés és nagyszerű kontrák. Ekkor már a csapatkapitány Savic pihenőre vonulhatott.
Az negyed végét, csak úgy, mint az első negyedben Tóth kosarai zárták, most nem 6, “csak” 5 pont, de a 40 különbség maradt, 64-24.
Az utolsó negyed a hazai cseresoré volt. Egy pont híján sikerült is megtartani a végére a negyvenes különbséget, de végre Bolden, Skorcov és Szilasi is odatehette magát, kitűnően helyt álltak a fiatalok. A vége 77-38.
Megint csak kiderült, hogy páratlan védekezése van a NYÍKSE csapatának és összeért, jó csapatként dolgoznak a mérkőzés teljes ideje alatt.
Ezzel a győzelemmel biztosította első helyét a rájátszásba a Sunshine-NYÍKSE. Van még három mérkőzés, de már igazán a nyolcad döntőre kell koncentrálni és készülni a csapatnak.
Most három idegenbeli mérkőzés jön, így legközelebb hazai pályán már a nyolcad döntőben láthatják a szurkolók a csapatot.
Dobók:
Cserék:
Vezetőedző: Kovács Tibor