Séta, társaság, egészség és egy szál sárga rózsa
2022.10.22 - 2022.10.21
Helyszín: Nyíregyháza
Szerencsés véletlen, hogy október harmadik péntekje éppen Krúdy Gyula születésének 144. évfordulójára esett, így kézenfekvő volt, hogy a 100 Éves Patika helytörténeti előadással egybekötött sétáján a „Nyírség álmodója” nyomába eredtünk. Úti célunk a Szent István utca, s annak három emblematikus épülete volt, melyek ma is őrzik az írófejedelem emlékét.
A társaság – aminek egy része Túrkevéről érkezett csak emiatt – ezúttal is a Kossuth-szobornál gyülekezett, közel a városházához, ahol 2003-ban döntöttek arról, hogy az épület dísztermét Krúdyról nevezik el, 2011-ben pedig arról, hogy posztumusz díszpolgári címmel tüntetik ki. A séta vezetője, Ilyés Gábor helytörténész felolvasott a Nyírvidékből egy részletet, amit a Krúdy írói pályájának negyedszázados évfordulójára tartott ünnepség alkalmából jelentettek meg.
Az első állomás az író Szent István utca 8. szám alatti szülőháza volt. Az emléktábla alatt lévő koszorúk jelezték, hogy az elmúlt napokban többen lerótták kegyeletüket születésének évfordulója alkalmából. Miután a helytörténész felidézte a Krúdy család gyökereit és az író születésének körülményeit, tiszteletünk jeléül mi is elhelyeztünk egy szál sárga rózsát a koszorúk között.
A szülőháztól a mai Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium épületéhez sétáltunk, amelynek falán az emléktáblák tengerében megkerestük az egykori diákja emlékét őrzőt. Az ifjú Krúdyt szülei a szatmári és a podolini diákévek után, 1891-ben íratták be az akkori Evangélikus Főgimnáziumba. Kiváló tanárai közül az íróra Leffler Sámuel, Gróh István, Vietórisz József és Porubszky Pál voltak a legnagyobb hatással. Bár 14 éves korától publikált, Krúdyt a Nyíregyházi Sajtóiroda tette ismertté, amit három diáktársával működtetett; fővárosi lapokba szolgáltattak híreket 5 krajcárért. Tudósítottak a tiszai árvízről, a hipnotizőr kútfúró tuzséri esetéből pedig olyan világszenzáció lett, amit a The Times és a New York Herald is közölt.
A gimnáziumtól a Magyar Rádió egykori nyíregyházi stúdiójának épületéhez, sétánk utolsó állomásához vitt az utunk. Ennek az épületnek a helyén állt 1913-ig a Krúdy család háza. Ekkor Klekner Károly és Spányi Géza orvosok vásárolták meg, lebontották, és emeletes szanatóriumot emeltek a helyén. Még ott számba vettük az íróhoz kötődő nyíregyházi emlékhelyeket és -jeleket, majd elbúcsúztunk. A legkitartóbbakkal a Hova tűnt Sanyi?-ban egy csésze forró tea mellett folytattuk a beszélgetést, és tervezgettük a novemberi találkozót.