Erdei séta március utolsó napján
2023.03.31

Az áprilisi sétát előre hozva, a 100 Éves Patika Séta, Társaság, Egészség programjának lelkes csapata elfogadta a kihívást, és március 31-én csatlakozott a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulója alkalmából a Sóstói-erdőben tartott rendezvényhez. A csodás, tavaszias időben az erdőhöz kapcsolódó legendákat, történeteket idézte fel Ilyés Gábor helytörténész.

„A városoknak is vannak meséik, mint az embereknek. Nyíregyháza vezet a mesemondásban” – a Nyírség és a Sóstó szerelmese, Krúdy Gyula 1924-ben fogalmazta meg ezt a mondatot, amit igazol a Sóstói-erdő keletkezéséhez kapcsolódó, bizonyára már minden nyíregyházi által ismert legenda a makkról és a mákról. A történet Szohor Pál által lejegyzett változata szerint: „A város északi karja százados tölgyerdővel ölelkezik össze. Talán a városnak is szervei vannak, s e sötétzöld lombtenger: a mi ziháló tüdőnk. Telepítése körül homály terjeng, miként a nap se tud áttörni csipkés szélű levélpalástján. Gyermekmese mondja, hogy e föld régi gazdája – Károlyi Ferenc gróf – külföldi útjáról levelet írt a nyíri földek ispánjának. Mák táblákat látott valahol Bretagne-ban s meg akarta honosítani birtokán e jövedelmező termelési ágat. De az írás mestersége akkor még lúdtollal remekelt, s a normann lúd tollával papírra vetett sorokat olyan nehezen betűzte ki a nyírségi ispán magyar szeme. Meg a tinta is megfakult a régi posta hosszú útján. Parancsot adott levelében a földek ura, hogy az uradalmi cselédséggel 1000 holdat vessenek be mákkal. Nosza, hamar gyűjteni kezdték az ecsedi erdőségek makkját és bőviben volt a parlagon heverő televény föld, tavaszra tölgylevélkék milliárdja bújt ki a földből katonás rendben s azóta két évszázad során hívogatja enyhet adó sűrűjébe a majálisi gyermeksereget. A normann lúd tollával írt mákot makknak olvasta a nyíri ispán s most itt pompázik 1000 hold tölgyerdő, a mi ziháló tüdőnk” – idézett az első megállónknál Nyíregyháza korábbi főjegyzőjének 1924-ben megjelent könyvéből Ilyés Gábor.

A következő állomáson azonban kiderült a valóság: a Sóstói-erdő ősi, természetes eredetű, minden bizonnyal egyike a nyírségi őserdők kevés számú maradványának. Első ábrázolása látható a II. József által elrendelt, 1784-es I. katonai felmérés térképein. Az akkor még 600 hektárnyi terület a 19–20. század fordulójára 500 hektárra csökkent, majd a város további terjeszkedése újabb épületeket emelt (főiskola, kórház), így ma a területe alig 350 hektár. Ennek egyharmadát idős kocsányos tölgyesek alkotják, de megtalálható itt még erdei- és feketefenyő, juharlevelű platán, madárcseresznye, juhar, hárs, kőris, szil, csertölgy, szomorú fűz és természetesen a „Nyírség aranya”, a fehér akác is.
A hallgatóságot Krúdy Gyula leírásával repítette vissza a múltba a helytörténész.

„Gyönyörű volt ez a régi sóstói erdő. Még alig vágtak benne fát és a százesztendős tölgyek templomi ívei alatt keskeny gyalogösvények kanyarogtak, amely ösvényeken legfeljebb a szerelmesek és a nyulak, rókák fordultak meg. A kocsinyom mérföldnyi távolságban haladt, mint valami homályos alagúton, összeborult tölgyek alatt, de az alagút végén, az erdő végén az égboltozat világoskék kapuja mutatkozott a messziségben, mintha ott kezdődne a paradicsom. Hiszen paradicsom is volt az a kapu a sötét erdőn át tévelygőnek, az útban elfáradtnak, megszomjazottnak. Azon a kapun túl feküdt a sóstói fürdőcske ásványvíz szagú vendéglője, ahol a legnagyobb étvággyal volt szokás enni, a legmohóbb szomjúsággal inni és a májustól októberig tartó majálisokon a legduhajabb kedvvel mulatni. A mulatság hevében néha belepottyantak az emberek a partról a tóba, de senkinek sem történt semmi baja, mert a tó vize ihatatlanul sós volt.”

Túravezetőnk ezt követően a Kneipp-sétány névadójáról mesélt. Sebastian Kneipp a 19. században élt német katolikus pap volt, aki lelkészi hivatását természetgyógyászati tevékenységgel egészítette ki. A Kneipp-kúráról a jelenlévők többsége is hallott már, mint ahogy Krúdy korában is ismerték. Ők voltak a nyíregyházi beduinok, akiknek az érdekes és megmosolyogtató története olvasható a sétány kihelyezett tábláin. „No, ez a sóstói fürdő volt a nyíregyházi kneipisták központja. Idáig sétáltak reggelenként a doktor vezénylete alatt a nyugalmazott törvényszéki bírák és más penzionált emberek, akiknek tudvalevőleg legtöbb idejük van arra, hogy az egészségükre gondot fordítsanak. Visszavonult kereskedők, vagyonuk kamataiból éldegélő idősebb urak csatlakoztak a reggeli búcsújáráshoz. És a korán kelő környékbeli parasztok, vincellérek már lassan megszokták, hogy a nyíregyházi törvényszék elnökét és más előkelő úriembereket térdig felgyűrt nadrágban, mezítláb lássák mendegélni a harmatos fűben.
Ekkor következett el azonban az a híres „nyíregyházi reform”, amelyről még manapság is beszélnek azok, akik a wörishofeni plébános gyógymódjának hódolnak.
– Minek a felesleges ruha az ember testén? – monda Ungerleider doktor. – A ruha csak elzárja előlünk a levegőt. Vessük le ruhánkat kúrázás közben.
Néhány öregúr, akiknek már minden nap drága volt élete meghosszabbításából, nyomban hallgatott a doktor tanácsára. Levetették ruháikat, amikor a sétát megkezdték és anyaszűz mezítelenül vonultak, végig a harmatos erdőn. Ugráltak, virgonckodtak, mint fiatal csikók, sőt felmásztak a fákra és ott tornáztak, kiáltoztak. Úgy éltek, mint az ősemberek.
A hatóságokhoz mind több panasz érkezett, hogy a hetivásárra igyekvő fehérnépek a sóstói erdőn mezítelen emberekkel találkoznak, sőt egyszer a haragos vincellérek furkósbotokkal támadtak neki a szenvedélyes kneipistáknak.
Mit tett erre a hatóság? Külön gyalogutakat jelölt ki, ahol a ruhában járó embereknek szabad a város felé közlekedni, magát a nagy erdőt pedig meghagyta Kneip páter követőinek, a mezíteleneknek.
(Nem is lett volna soha semmi baj a dologból, ha egyszer arra nem vetődik egy sátoralja cigány, akik az urak csomóba rakott ruháit szó nélkül magukkal vitték. Az erdei kerülők késő estig járták a várost, amíg mindenkinek megfelelő ruhaneműt hoztak.)”

Az árnyas ösvényen haladva újabb, az erdőhöz kötődő történeteket hallhattunk, elsőként a nyíregyházi cserkészekről, akik a két világháború közötti időben gyakran és szívesen portyáztak a Sóstói-erdőbe, sőt, kerületi nagytábort is rendeztek benne. A budapesti Lóczy cserkészcsapat táborozásának emlékét a Lóczy-domb elnevezése őrzi. Egy 1929-es diákpárbajról a Friss Újság szeptember 25-én a címlapján számolt be. „Érdekes diákpárbaj zajlott le a napokban Nyíregyházán. Két diák tavaly közös hónapos szobában lakott és ahogy ez már történni szokott, „halálosan” beleszerettek a házikisasszonyba. Közben vakációra mentek, ahonnan most tértek vissza. Véletlenül megmutogatták egymásnak a kisasszony leveleit, amelyeket külön-külön írt nekik, így hát kipattant a féltve őrzött és szívük mélyén rejtegetett titkuk. Elhatározták, hogy annak rendje és módja szerint megvívnak szerelmükért. Segédeket választottak és kiindultak a sóstói erdőbe. Az erdőben a két diák levetkőzött, majd a szokásos mód elintézése után a vezető segéd eltűnt s pár pillanat múlva két egyforma nagyságú és vastagságú mogyoróvesszővel került elő a bozótból. A furcsa párbajeszközöket a bősz ellenfelek markába nyomták és pár pillanat múlva felhangzott a rajta. A furcsa párbaj úgy ért véget, hogy a két szerelmes diák kék sebekkel bontott testtel nyalt el a gyepen. A párbaj után kibékültek, miután mogyorófavesszővel sikerült egymásból a diákszerelmet kiverni.”

Sajnos szomorú események is köthetők az erdőhöz. Lejegyeztek innen öngyilkosságot, eltűnt leányt, itt fogtak el egy környéket fosztogató cigánybandát, 1944-ben pedig ide csalogatták fagyűjtésre az embereket, akiket aztán messzire vittek málenkij robotra. Ilyés Gábor a hangulatot egy nótával oldotta, melyben az erdőhöz kötődve kiáltotta világgá Szabó Gyula, hogy Horváth Jolánt szereti. A csapat a séta utolsó állomásán Vietórisz József versével búcsúzott az erdőtől.

Sóstó (1942)

Szeretem az erdőt,
A nyírségi erdőt
Dalos madarával;
Szeretem a rétet,
A szabolcsi rétet
Tarka virágával.

Hazánk drágagyöngye
Ott is, hol göröngye
Csupa homokhordás;
Sóstónk dombok alján,
Mint egy fiatal lány,
Csupa erőforrás.

Ide hív üdülni
S munkára hevűlni
E szent föld, ez áldott:
Életadó keblén
Mintha átölelném
Az egész világot.

Minden enyém itten,
Amit a jó Isten
Kedvében teremtett;
Én érzem legjobban,
Ami benne dobban:
A teremtő lelket.

Az eseményről készült képeket ide kattintva tudja megtekinteni.

Kiemelt partnerünk
MEDHUSA CERALBIN
4400 Nyíregyháza Hatzel tér 1.
Nyitva: 0-24 minden nap!
2018-2024 www.100evespatika.hu Minden jog fenntartva!
powered byForweb - Weboldal készítés