Közel nyolcvanan ismerkedtek meg nemrégiben az egykori Szentmihályi utca nevezetes épületeivel Ilyés Gábor helytörténész vezetésével. Bérpaloták, valaha volt székházak, iskolák és családi házak történeteibe pillanthattak bele mindazok, akik csatlakoztak a 100 Éves Patika sétájához január 31-én.
A római katolikus bérpalota neobarokk épülettömbjét Wälder Gyulának köszönhetjük, akinek munkásságát még a ferences rendház őrzi városunkban. Hogy az 1928-ban, mindössze nyolc hónap alatt felépülő bérpalota kellő teret kapjon, az akkori településvezetők változtattak a városrendezési terven, és az utca szélességét 26 méterről 18-ra csökkentették, akkorára, mint a mellette lévő Zrínyi Ilona utcáé. Néhány méterrel távolabb a görögkatolikus bérpalota található, amely 1909 óta éke Nyíregyházának. Ebben az épületben kapott helyet öt évig a Pannónia kávéház, amelynek fővárosi bérlője gondoskodott arról, hogy a finom kávé és italok mellett a betérők művelődésre és szórakozásra is lehetőséget kapjanak. Előbbit a német, francia és angol nyelvű lapok, utóbbit a biliárd- és játékterem, valamint az uzsonna-hangversenyek és a kabaréelőadások biztosították. Ám 1914-ben már nem újították meg a bérleti szerződést, mert beköltözött az épületbe Miklósy István püspök, aki Debrecenből tette át ide székhelyét. A kávéház helyén előbb Közgazdasági Takarékpénztár, majd bútorüzlet, végül Fábián Pál könyvkereskedése üzemelt. Régi díszeit II. János Pál pápa 1991-es látogatása előtt kapta vissza, aki itt töltötte pihenőjét.
Közben két, ma már nem látható épületről is megemlékeztünk. A TDM Iroda helyén egykor a római katolikus elemi iskola állt, amely 1921-ben néhány évre befogadta a Királyi Katolikus Főgimnázium tanulóit. Ezt a középiskolát látogatta a Tenkes kapitánya, Zenthe Ferenc is, aki akkor még a Rameshofer nevet viselte. A mai posta helyén 1930-tól 1968-ig a vasalóház állt, ami különleges alakjáról kapta nevét, és voltak, akik – nem kis szerénytelenséggel – a New York-i Flatiron Building épületéhez hasonlították. Többeket nosztalgiával töltött el a Rózsika cukrászda említése, amely a vasalóházban csalogatta finomságaival az édességet kedvelőket. A séta résztvevői vetettek még egy pillantást Barzó Mihály családi házára, ahol egykor mindenki Sanyi bácsija, Strausz Sándor fogtechnikus tevékenykedett. Az elégedett ügyfeleknek köszönhetően még a házat is róla nevezték el Strausz-háznak, bár az 1993-as felújítását követően az új tulajdonosok szerették volna átkeresztelni Turul-házra.
Az egykori görögkatolikus elemi iskola mellett elhaladva keltünk át a zebrán, majd a túloldalon lévő Kerekes-ház történetét idéztük fel. Az épületet 1929-ben Svastits Géza keszthelyi építészmérnök tervezte – aki gimnáziumi évei alatt Nyíregyházán diákoskodott –, s dr. Kerekes Pál ügyvéd építtette és adta ki bérbe. Egyik legismertebb bérlője Vareha József úri és női divatszabó volt. A jelenlévők közül legtöbben abból az időből ismerték, amikor tüdőgondozó működött benne.
A színház melletti telken, ahol 2012-től a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola található, 1890-től a Pacsirta vendéglő frissen csapolt sörrel csalogatta a vendégeket. A későbbi evangélikus püspök, Geduly Henrik is itt talált helyet az általa alapított kuglizó társaságnak, Bencs László polgármester pedig itt adott csaknem háromszáz vendégnek közvacsorát városi szolgálatba állásának 25 éves jubileuma alkalmából. Gyakran volt a huszárok virtuskodásaitól is hangos, 1910-től azonban már a tűzoltókat szolgálta addig, amíg 1958-ban el nem foglalták mai helyüket az Erdő soron lévő laktanyájukban. Ezután rendőrőrsöt, majd a rendőrkapitányság gépjárműjavító bázisát alakították ki benne, 2004-ben pedig lebontották, hogy helyén iskola épüljön. Szomszédságában a nyíregyházi ipartestület által 1893-ban, eredetileg a székházuknak emelt épület található. Az iparosok adósságaik miatt azonban 1907-ben eladták a városnak, amely átalakította és átadta a fenntartásába vett Polgári Fiúiskolának. Az intézmény 1925-ben vette fel Jókai Mór nevét, és olyan kiváló tanárai voltak, mint Kardos István, Z. Szalay Pál és Tamáska Endre, míg a tanítványok közül a szobrászművészekké lett Osváth Imre és Berky Nándor, valamint az idén születésének századik évfordulóját ünneplő Váci Mihály költő neve érdemes említésre. Az államosítás után az iskola a kettes sorszámot kapta. Legendás igazgatói voltak Zalán Károly és Jeles István. Többen emlékeztek arra, hogy udvarán a téli időszakban korcsolyapályát alakítottak ki, ahol zene mellett lehetett róni a köröket.
Néhány lépéssel tovább már az Izsay Károly festőmester és festékkereskedő által, ifj. Smiják István tervei alapján, Balczár István kivitelezésében emelt épülettel szemeztünk, s állapítottuk meg, hogy milyen szépen felújították. Ez sajnos nem volt igaz a szomszéd épületre, amelyet még a tirpák gazdák építtettek 1909-ben. Itt kötötték meg a cselédszerződtetéseket, adtak helyet báloknak, lakodalmaknak, s vendéglőt is kialakítottak benne; 1948 után a Szakszervezetek Móricz Zsigmond Művelődési Házaként lett ismert, és mozit is működtettek benne.
Sétánkat a Kálvineum épületeinél fejeztük be. A Bethlen Gábor utcai legelső épületét még 1902-ben építették, 1909-ben mindkét szárnyát emeletesre bővítették, 1926-ban pedig leánynevelő intézetté és polgári iskolává alakították át. Két évvel később ebben az épületben kezdte meg működését a Református Tanítónőképző Intézet és Leánylíceum is, olyan igazgatókkal, mint dr. Ferenczy Károly és Porzsolt István. Nevezetes az épület még arról is, hogy Vikár Sándor zenetanár kezdeményezésére és irányításával itt kezdődött meg 1939-ben a szervezett zeneoktatás. Vikár hívására érkezett két alkalommal is Kodály Zoltán városunkba, és tartott előadást 1927-ben a színházban, öt évvel később pedig e tanintézet udvarán 1500 dalosnak vezényelte a Magyarokhoz című kánonját. Az emlékét őrző táblát már a Búza utcai oldalon található épület falára helyezték el, amelynek homlokzatán az eredeti Kálvineum felirat helyett ma a Diákotthon megjelölés olvasható. Ezek az épületek az 1980-as évek végétől a Művészeti Szakközépiskola tanárainak és tanulóinak biztosítanak helyet.
Az eseményről készült képeket ide kattintva tudja megtekinteni.